Nos, befejeztem. Az élmény egészen letaglózó, elég nehezen szedem össze a gondolataimat, aminek csak részben van köze ahhoz, hogy nem találok szavakat. Igaz, ez sem túl gyakran esik meg velem, de most még hozzájön az a kérdés is, miként írható le a képzeletet? Az a színtiszta, utánozhatatlan, meg nem tanulható, varászlatos élmény, amit szegényes fantáziával felfogni, megérteni képtelenség.

1873-at írunk és Celia alig múlt öt éves, amikor édesanyja úgy dönt, véget vet életének. Egyetlen gyermekét a mindaddig ismeretlen apára bízza, aki nem más, mint Prospero, a Mágus. A férfi számára szinte azonnal kiderül, micsoda lehetőség hullik az ölébe. Morális kétségei aligha támadnak, mikor felajánlja tulajdon lányát egy párviadal részvevőjének. A legutóbbit elvesztette és most az új lehetőség túl nagy, túl csábító ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja.

A fiú csak kilenc, mikor Alexander érte megy, elviszi az árvaházból és tanítani kezdi. Bezárva él, oktatója néha elviszi új országokba, de egyedül van. Melegséget, családi kötődést nem kap és épít. Bár sok dolgot nem ért, teszi amit mondanak neki, és elsajátítja mindazt, amit csak kell, hogy ha eljön a párviadal ideje ő győzzön. Bizonytalan magában, de hiszi, ő lesz a jobb.

Egyik részvevő sem tudja, ki az ellenfele. Már felnőttek, mikor kiderül, a küzdelem színhelye egy cirkusz lesz, vagyis A cirkusz. Az egyetlen, az utánozhatatlan Le Cirque des Rêves, azaz Az álmok cirkusza.

A könny jelenidőben íródik, de nem a szereplők osztják meg gondolataikat az olvasóval. Ehelyett egy mesélő kalauzol végig a történeten. Mellettünk van, mindenfélét susog a fülünkbe, felemeli a fejünket, hogy láthassuk a magasban pörgő légtornászokat; egyik sátorból a másikba vezet, gyengéden előre tol, mikor félünk belépni az ismeretlenbe, de közben folyamatosan beszél hozzánk. Kiindulópontunkhoz képest múlt és jelen váltakozik, és mindezt úgy teszi, mintha az események épp most történnének, ezzel pedig olyan szemlélővé válunk, aki szereplője is az eseményeknek.

A részek minden esetben Friedrick Thiessen rövid írásával kezdődnek. A különböző fejezetek tartalmazzák a pontos dátumot és helyszínt, ezek gyakran előbbre járnak. Már üzemel a cirkusz, mikor még mindig azt olvassuk, hogyan is jött létre. Csak akkor nem tüntetik fel számunkra az időpontot, amikor kizárólag a cirkuszról mesélnek nekünk. Olyankor úgy éreztem magam, tényleg ott sétálok a fekete-fehér ösvényen, sátorról sátorra vándorolva és elképedve nézem, csodálom a különböző produkciókat.

Jólehet a cirkusz a viadal helyszíne, de egyben maga az élet, a körforgás, a minden. Rengeteg emberre van hatással. Azokra, akik létrehozták,akik dolgoznak benne, akik elmennek megnézni és ránk is, akik csak olvasunk róla. Különleges, varázslatos hely. Sekélyes képzelő erővel nem is érdemes neki vágni ennek a történetnek. Aki csupán néhány könyvet olvasott eddig, vagy a mágiát csak a Harry Potterből ismeri, adja fel! Ajándékozza inkább oda valakinek, aki nem csak a tévét és az internetet ismeri. Ha tovább próbálkozik talán elkapja a hangulat, talán elbűvöli a történet, de nem értheti meg az egészet, nem láthatja át az összefüggéseket. Nem hallhatja a ruhák suhogását, nem képedhet el az ezerkilencszázas évek hangulatától, nem érzi a vattacukor édes illatát és képtelen részt venni az egészben, csakis egyes részletekben. Leragad a szerelemnél, a mágiánál vagy akár a párviadalnál, pedig ezek egyben, rengeteg mással együtt érdekesek.

A borító csodálatos. A könyvben a szokásoktól eltérően nem tüntették fel, kinek a munkája, én mégis úgy gondolom, az írónő készítette. Eredeti foglalkozása ugyanis visual artist, amit meglehetős pongyolasággal képzőművésznek fordítanék. Az már kívülről is látszik, mennyire gyönyörű. Alapvető színei a fekete és fehér, kevés ezüst(szürke), és egyetlen piros sál. A védőborítót levéve felbukkan a könyv piros, kemény karton kötése, rajta egy ezüstszürke óra. De ezzel még nincs vége! A karton belsőfele fekete-fehér csíkos, a részek fekete alapon fehér csillagos képpel kezdődnek, amit egy nyitott tetejű sátorból nézet égbolt követ. A lapok szélei feketék, és piros könyvjelző szalag segít megjelölni azt a pontot, ahol tartunk.

Könyvoholista énem hangosan visongott a kényeztető szemorgián, pedig akkor még egy betűt sem olvastam.  Aztán elkezdődött a mese. Néhány oldal kellett hozzá, míg átláttam a koncepciót, addig csak furcsállva kapkodtam a  fejem. A stílus egyből beszippantott, úgy tűnik most a jelenidejű könyvek korszakát éljük, de beletelt vagy harminc oldalba, amíg megértettem a gyakori váltásokat. Csak akkor még nem is került porondra minden szereplő, helyszín és idő. Aztán leesett, hogy nem árt néznem a dátumokat a fejezetcímek alatt, és ezek, akár az egész egy szelete, ugrottak helyükre. A sok kis szeletből kerek egész lett, és megint itt maradtam azzal az érzéssel, hogy még olvasnám. A katarzis ugyan elmaradt, a befejezés mégis teljes. Épp olyan, amilyet vártam. Hiszen a könyv maga a cirkusz.

9/10

Magyar kiadó: LIBRI Könyvkiadó Kft.

Fordította: Rakovszky Zsuzsa

Azt még meg sem említettem, hogy kaptam hozzá két cirkuszi belépőt, aminek nagy sikere volt. Unokaöcsém imádta, én pedig újra gyermeki érzékkel tudok rácsodálkozni néhány attrakcióra.